Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra döntésre, hogy tanár legyek?

A családom az utóbbi pár évben biztatott arra, hogy menjek angol tanárnak, de akkor még nem igazán vettem ezt fontolóra. Én egy dologban voltam biztos olyan körülbelül 5-6. osztályos korom óta, abban, hogy szeretem az angolt és ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor már közelgett a határidő, hogy leadjam az egyetemi felvételi jelentkezésemet, akkor az osztályfőnököm (aki egyben az angol tanárom is volt) javasolta, hogy szerinte angol tanárnak kéne mennem. Jó kapcsolatom volt vele, így végül az angol-etika tanári szakra adtam le a jelentkezésem. Ami még talán rásegített a döntésemre, az az, hogy a keresztanyukám is tanár, és ő nagyon élvezi a munkáját és a diákjaival is nagyon jó a kapcsolata.

Hogyan, mikor és miért választottam ki azt a tudásterületet, amelynek a tanítását el tudnám képzelni/szeretném megvalósítani?

Körülbelül 5-6. osztályos koromban nagyon megszerettem az angolt és az angol tanáromat is imádtam. Kiemelkedő volt az angol tudásom az osztályban, és versenyekre is eljártam. Emlékszem, hogy a dolgozatokat is nagyon élveztem, hiszen nagyon jól sikerültek. Örömmel telített el, amikor "követendő példaként" emlegetett az osztályban Orsi néni.

Kik, hogyan, miért befolyásolták a fenti ötletemet/döntésemet? Ki(k), hogyan és miért jelent(enek) számomra fontos, pozitív mintát vagy elrettentő példát? Ki(k), mikor, hogyan és miért próbált(ak) a fenti ötlettől/döntéstől eltávolítani?

A családom teljes mértékben támogat abban, hogy tanárnak készülök. Ahogy már korábban is említettem, a keresztanyukám az egyik pozitív minta, de rajta kívül sok korábbi tanárom is pozitív minták. A Görömbölyi Általános Iskolában is voltak még Orsi nénin kívül is tanárok, akikre mai napig szívesen emlékezek vissza és a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban is. A Hermanban a tanárok nagyrészét nagyon szerettem, ott szinte minden tanár érdeke volt, hogy jó tanulók legyünk, de ami még fontosabb, nem csak az iskolai dolgokról, vagy tananyagokról kérdezhettük őket, hanem bármi más, személyes gondokkal is fordulhattunk feléjük. Sajnos volt ott egy nagy kivétel, aki az elrettentő példa megtestesítője is lehetne. Sajnos ez a tanárnő szemmel láthatóan kivételezett, voltak kiskedvencei, akiket pedig nem kedvelt, azoknak ok nélkül rossz jegyet adott. Sajnálatos módon én az voltam, akit nem kedvelt. Az ő példája örökre megmarad bennem, és motivál arra, hogy én jó tanár legyek, hiszen tudom, hogy én soha nem akarnék olyan érzéseket kiváltani a diákjaimból, amilyeneket neki sikeült belőlem kiváltani. Szerencsére a vele való "konfliktusom" után az osztályfőnököm mellém állt, és azzal nyugtatott, hogy ő tudja, hogy én mindig minden tőlem telhetőt megtettem, és azt is elismerte, hogy sok más tanár és diák is tudja, hogy igazságtalanul gonosz ez a tanárnő. Én olyan szeretnék lenni, mint az osztályfőnököm. Ki szeretnék állni a diákok mellett, és nem hagyni, hogy a kiégett pedagógusok rongálják -a tanulmányi átlaguk mellett- a lelki épségüket is.

Miért vonzó számomra a tanári munka?

Én nagyon értékesnek tartom a tanári munkát. Az oktatás minden állampolgár életének a része, így nagyon fontos, hogy minőségit kapjon mindneki. Emellett pl. jó érzés az is, amikor visszagondolok arra, hogy Orsi néninek mekkora szerepe volt abban, hogy én megszerettem az angolt. Egy jó tanár egy életre szóló pozitív élményt tud adni a diákjának. Mivel nekem több ilyen tanárom is volt, így tudom milyen nagy élmény ez, és nagyon boldoggá tenne, ha a jövőben én is lehetnék ez a személy más diákok életében.

Hogyan értékelhetők a diákélményeim? Hogyan értékelhetők azok az élményeim/tapasztalataim, amelyekben „tanárként” próbáltam ki magam?

Diákként nagyon szorgalmas és rendezett voltam és vagyok. Sosem szerettem semmit az utolsó pillanatra hagyni, és mindig a legjobbra törekedtem. Akkor vagyok elégedett magammal, ha tudom, hogy mindent megtettem amit csak lehetett és emellett az is motivált, amikor a kemény munka kifizetődött. Persze nem elsődleges, de jó érzés, amikor mama mindenkinek azzal dicsekedik, hogy milyen ügyes az unokája.

Tavaly nyáron elkezdtem korrepetálni a két unokatestvéremet (14 és 16 éves) angolból. Ez volt az első alkalom, hogy tanárként kipróbáltam magam. Nagyon megtetszett a tanításuk és tavaly ősszel a szomszéd 5. osztályos kislány is a "tanítványom" lett. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, de hamar kiderült, hogy egyáltalán nem "munkaként" tekintek a korrepetálásra, hanem egy jó hobbiként. Amellett, hogy jó érzés átadni a tudásom, észrevettem, hogy én magam is rengeteget tanultam a lassan egy év alatt, amióta ezt elkezdtem csinálni.

Hogyan éreztem magam az iskolában, miért? Milyen sikerek, kudarcok vannak mögöttem? Milyen sikerekre vágyom, milyen kudarcokat szeretnék elkerülni? Mikor és miért éreztem magam értékesnek az iskolában?

Mint minden diák, én is bővelkedem sikerekben és kudarcokban is. Sikerélménynek tartom azt, hogy rengeteg éven át kitűnő vagy jeles tanuló voltam. Azt is sikernek tartom, hogy sok versenyen vettem részt és azt is, hogy sokat szerepeltem különböző programokban, pl. ünnepeken vers mondás, táncolás, stb. Utóbbiak leginkább az általános iskolában töltött éveimre jellemzőek. Voltak kudarcok, pl. amikor rossz jegyet kaptam. Ez előfordult úgy is, hogy rengeteget tanultam, mégis rosszul sikerült egy-egy dolgozat. A jövőben hasonló sikereket szeretnék elérni, célom, hogy jól teljesítsek, és hogy a maximumot hozzam ki magamból. Ezzel talán kicsit ellentmondásosnak tűnhet az, hogy milyen kudarcokat szeretnék elkerülni. Itthon látják rajtam, ha rossz a kedvem egy rosszabbul sikerült dolgozat után. Anya mindig azt mondja, hogy lazítsak és ne vegyek mindent túl komolyan. Sokszor érzem, hogy igaza van, mert általában stresszelek minden miatt. Szeretném elkerülni azt, hogy utáljam magam, ha valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Amellett, hogy törekedni akarok a legjobbra, megkell engednem, hogy beleférjen olykor egy kis hiba is, és megkell tanulnom elfogadni ezt és nem idegeskedni rajta.

Hogyan látom a saját tanárrá válásom eddigi folyamatát? Mit jelent és hogyan becsülhető, összegezhető az eddigi fejlődésem? Hogyan gondolkodom leendő munkámról, iskolámról, diákjaimról?

Szerintem sokat fejlődtem, erre az egyetem mellett nagyon rásegített az is, hogy korrepetálok. Engem nagyon motivál a személyes fejlődésem, és mindig szeretem, ha gyarapíthatom a tudásom. A leendő iskolámban remélem, hogy jó kapcsolatot tudok majd áploni mind a diákjaimmal és a kollégáimmal is. Szeretném, ha majd azt érezném ott is, mint most a korrepetálásnál. Nem akarom, hogy teher legyen bejárni. Mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy jó környezetet teremtsek.

Hogyan értékelhetők a meglévő tapasztalataim? Hogyan értékelhető mindaz a tudás, amelyet már megszereztem? Hogyan, milyen utakon tudom folytatni az elkezdett utat?

Úgy gondolom, hogy az egyetemen is mindent megtettem annak érdekében, hogy elsajátítsam az órákon hallottakat. Úgy érzem, több a tudásom most, mint amivel érkeztem, de várom, hogy még tovább fejlődhessek. Sokszor érzem magam túlterheltnek, azonban mindig átvészeltem ezeket az időszakokat és jellemző rám a kitartás, így véleményem szerint a továbbiakban is kitartóan fogom folytatni, amit elkezdtem.

Hogyan értékelhetők, a tanárrá válás folyamatához hogyan kapcsolhatóak a kurzuson feltárult, megfogalmazott, esetleg módosult, vagy további átgondolást igénylő saját pedagógiai nézeteim, hiteim, meggyőződéseim?

Eddig nem minden tárgyat éreztem feltétlenül hasznosnak, vagy elengedhetetlennek az eddigi egyetemi tanulmányaim során. A pedagógia óra azonban hatalmas kivétel volt. Ezen az órán formálódott a legjobban a pedagógiai nézetem. Hatalmas pozitív élmény volt részt venni ezen az órán, úgy érzem pozitív irányba fejlődtem. Méginkább megbizonyosodtam róla, hogy nem lehet szimplán a "rendszert" hibáztatni, ha az oktatás minőségéről beszélünk. A tanár szerepe olykor döntő. Remélem, hogy lesz még szerencsém hasonló órákhoz és Anettához és Szandihoz is.