2021. március 29., hétfő

03.29.

 Szép napot!

A mai óra első felében egy csoportmunkát csináltunk. A csoportmunkával kapcsolatos tapasztalataink alapján előnyöket és hátrányokat osztottunk meg egymással. Sok hasznos gondolatot összegyűjtöttünk közösen. Én személy szerint mindkettő munkát hasznosnak tartom, szerintem sokszor feladattól, vagy helyzettől függ éppen melyik lehet a hasznosabb. Az óra második felében egy összetettebb feladatot kaptunk, nem egyszerű csoportos munkát kellett elvégeznünk, hanem kooperációs csoportmunkát. Négy alapelv közül mindenkinek egyet kellett elolvasni és értelmezni azokkal, akik szintén azt olvasták. Ezután mindenki a csoportjában elmesélte, hogy ő miről olvasott. Így a csoport összes tagja ismertette és megismerte a négy különböző alapelvet. Én az első alapelvről, a párhuzamos interakciókról olvastam. A lényege az, hogy ez sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos tanítás, mivel jobban foglalkoztatva vannak a diákok, ha nekik is jut idő arra, hogy elmondják a véleményüket, vagy a kérdéseiket. Nem fognak annyira unatkozni, ha pl. párban kell dolgozniuk, mint ha pl. 40 percen keresztül végig kell hallgatniuk, ahogy a tanár ledarálja az anyagot. A második alapelv az építő egymásrautaltság volt. Építő egymásrautaltság során a csoprt vagy az egyén fejlődése érdekében érdekében egymásrautaltságot alakítanak ki, így a csoport sikere egymástól függ. Ez kialakítható megfelelő feladatserkezettel, pl. ha van egy közös céljuk, és ha nem lépnek újabb feladatra addig, amíg mindenki be nem fejezte azt, amin épp dolgoztak. A harmadik alapelv az egyéni felelősségről szólt. Itt nagyon fontos, hogy az egyén szem előtt tartsa a maximális teljesítményét egyénileg, hiszen ugyanazt az érdemjegyet kapja a csoport, így törekednie kell arra, hogy igazságos legyen az osztályozás. Nagyon fontos, hogy mindenki azonos mennyíségű és minőségű munkát végezzen. Célszerű a tanárnak egyénenként osztályoznia a diákokat.  A negyedik alapelv az egyenlő részvétel (munkamegosztás) volt. A felelősség közös, és e szerint is kell cselekedni, a munkát végrehajtani. Előfordulhat, hogy nem kompromisszumképes a csoportból valaki, azonban a közös munka segít áthidalni a kezdeti nehézségeken és megtanít a türelemre, csoportmunkára. Mindezek részvételi normákat alakítanak az egyénekben és hozzájárul a személyiség kialakulásához is.

Ez a két feladat szemléltette, hogy lényeges különbség van csoportos munka és kooperációs csoportmunka közt. Személy szerint nekem nagyon látványosan szemléltette a két különböző feladat azt, hogy mekkora a két munka elvégzése között a különbség. A kooperációs feladat során mindenkinek muszáj volt részt venni a feladatban, mert egymástól függött, hogy megtudjuk-e oldani a ránk szabott feladatot, vagy sem. Muszáj volt figyelnünk a saját olvasmányunkra, mert "meg kellett tanítani" a lényegét a többieknek, és ugyanígy muszájak voltunk figyelni a többiekre, mert csak általuk tuduk megismerni a többi 3 szempontot. Tetszett ez az feladat, mert sokkal interaktívabb volt minden egyén számára, mint pl. az első egyszerű csoportos munka.

Az óra legvégén megnéztünk egy videót, amiben a mozaikos órákról és a hagyományos órákról volt szó. A videóban kiderült, hogy sokkal hatékonyabb az előbbi, hiszen jobb eredményeket értek el a diákok a teszteken, ezen felül a szünetekben az eltérő kultúrájú diákok sokkal jobban integrálódtak és keveredtek. A hagyományos óra után ugyanúgy maradtak "klikkekben" a diákok, nem nyíltak egymás felé. 

Örülök, hogy láthattam a videót, és nagyon hasznos módszert tanultam meg a mai órán. Tanárként biztos vagyok benne, hogy használni fogom, hiszen rendívül sok előnye van a kooperációs csoportmunkának.

A négy alapelv, amit a Narvál csoportban megvitattunk egymással

Az első alapelv, amit a többiekkel megvitattunk

2021. március 22., hétfő

03.22.

 Szép napot!

A mai óra első felében a múlt órai feladatunkról beszélgettünk, minden csoport ismertette a saját "korszakát" a többiekkel. Így mind a négy korszakot megismerhettük, és láthattuk az évezredek során mik voltak prioritásban az oktatásban. Az óra végén a tanártípusokról olvashattunk pár mondatot. Minden tanártípus egy-egy tanuláselméleti korhoz tartozik. Ahogy az órán Anetta is említette, előfordulhat, hogy még a mi korunkban az ismeretátadó tanártípussal szimpatizálunk inkább. Rám ez részben igaz, hiszen visszaemlékezve sok olyan tanár az eszembejut, akikre csodálattal néztem, mert érződött az óráikon, hogy milyen hatalmas mennyiségű tudással rendelkeznek, és, hogy azt milyen jól el is tudják magyarázni. Volt azonban olyan tanárom is, akinél éreztem, hogy rendkívül okos és intelligens, azonban a tudását nem tudta úgy átadni. Emiatt is gondolom azt is nagyon hasznosnak, ha egy tanár konstruktivista. Úgy gondolom, hogy az a tanár, aki így tud tanítani, az rendkívül tehetséges. Nagyon sok tapasztalat és tudás kell ahhoz, hogy minden előzetes tudást is felhasználva új dolgokat is megtanítson a diáknak. A diákban így egy összetett és nagyon értékes belső világ épülhet, és könnyedén átláthatja a dolgokat az a diák, akit a tanárja így tanít. Ezek mellett a személyiség- és képességfejlesztő tanártípusok is említést érdemelnek, hiszen sokkal élvezetesebb az óra, ha a képességfejlesztő tanár példákat, ábrákat vagy diagramokat mutat, hiszen ha szemléltetni tudja a tanítottakat, és alátámasztani az állításait, akkor sokkal könnyebben befogadhatóvá válik a diáknak a tananyag. A személyiségfejlesztés is rendívül hasznos, nagy előnye, hogy nagyobb hangsúlyt kap a diák, és az egyén. Fontos, hogy önállóan is tudjon gondolkodni és dolgozni a diák. 

Összességében tehát úgy vélem, hogy mind a négy tanártípus nagyon hasznos, és mindnek vannak olyan vonásai, amik elengedhetetlenek egy sikeres tanárnál.

2021. március 8., hétfő

03.08. 💐👩

 Szép napot!🌞

A pedagógus feladata a tanítás során

 

Az alábbiakban négy értelmezést olvashatsz arról, hogy milyen feladatai vannak a pedagógusnak a tanítás során. Ezeket az értelmezéseket a pedagógusok gondolkodásában feltételezett pedagógiai elméleti rendszerek feltárására irányuló pedagóguskutatásban használták.

Olvasd el a pedagógus feladataira vonatkozó értelmezéseket, és döntsd el, hogy melyikhez áll legközelebb a te saját véleményed! Ha a kiválasztott értelmezés nem fejezi ki pontosan és megfelelően a személyes véleményedet, egészítsd ki, fűzz hozzá megjegyzéseket!

 

A pedagógus feladata a tanítás során

1. értelmezés

2. értelmezés

3. értelmezés

4. értelmezés

A pedagógus olyan tanulási környezetet teremt, amelyben a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy elsősorban egyéni és csoportmunkában létrehozzák, megkonstruálják magukban a tudásrendszert.

A pedagógus a nagyrészt önálló gyermeki tanulási tevékenység segítője, szabályozza, és nem vezérli a tanulás folyamatát. A folyamat középpontjában az önálló tanulói tevékenység, a tanulás áll.

A pedagógus ismereteket ad át és képességeket fejleszt. Nagy meggyőző erővel közvetíti az ismereteket, hogy a tanulók minél jobban értsék. A képességek fejlesztését elsősorban feladatok megoldatásával, önálló gyakorlás szervezésével éri el.

A pedagógus feladata az ismeretek minél jobb, minél szakszerűbb átadása. Az a jó pedagógus, aki magyarázataival felkelti tanulói érdeklődését, s képes elérni, hogy a tananyagot megértsék.

Az én véleményem az.....3-as........számú értelmezéshez áll közel, mert......az az egyik legfontosabb dolog, hogy arra törekedjen a pedagógus, hogy a tananyagot minél jobban megértsék a diákok, és ehhez a magyarázat mellett még rendívül fontos szerepet játszik az is, hogy feladatokat önállóan és közösen is megoldjanak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azzal egészíteném ki a választott értelmezést...,hogy az is létfontosságú
, hogy az érdeklődést felkeltse a pedagógus, mert akkor sokkal motiváltabban tanul a diák.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az én csoportomnak a "Comenius forradalma" korszak jutott. Most ismerkedtem meg ezzel először, de szimpatikusnak találtam az újításokat. A szöveg alapján a csoporttal azt fogalmaztuk meg, hogy a tanár dolga az, hogy a tanulók elé tárja a világot. Ezt elérheti tárgyak mutatásával, vagy ha tárgyat vagy jelenséget nem tud mutatni, szemléltesse ábrán, vagy modellen. A lényeg, hogy szemmel látható legyen a tananyag, így sokkal egyszerűbben megtudnak barátkozni vele a diákok. Ha látják, sokkal jobban eltudják képzelni miről is van szó, és érthetőbbé válik számukra. Emellett írtuk még "az ingereket és érzékszerveket", ezalatt azt értettük, hogy ezekre hatva próbálják szemléltetni a tananyagot. A tanuló dolga, hogy a látottakat és hallottakat befogadják az ingereik és érzekszerveiken keresztül. Ehhez a diáknak figyelmesnek kell lenni, és nyitottnak is. A tanítás-tanulás folyamat lényegéhez azt írtuk, hogy" tapasztalat útján történő megismerés". Ez egy kulcs dolog lehet, hiszen sokkal könnyebben megtanul a diák egy olyan dolgot, amit előtte láthatott akár egy ábrán, akár egy modellen. Ha a saját szemeivel látja, jobban el is hiszi, és jobban meg is jegyzi azt. A korszak előnyeihez jóval több pontot találtunk, hiszen nagyon hatékony módszert vezetett be Comenius. Előnynek azt írtuk, hogy ez a módszer szemléletes. Mint már fent is kifejtettem, ha valamit látunk és eltudjuk képzelni miről van szó, akkor sokkal könnyeben képesek vagyunk befogadni azt. A kézzelfoghatóság tehát rendívül nagy segítség lehet. Hátránynak azt írtuk, hogy ez a módszer "nem lényegre törő". Ez alatt azt értjük, hogy bár nagyon hasznos és fontos is a szemléltetés, csupán ennyi nem elég ahhoz, hogy mély tudást szerezzen a diák. Több hangsúlyt kellene kapnia a lexikális tudásnak, mert fontos hogy szavakba is tudjuk önteni a tudást, a láttottakat, hallottakat. 
Comenius még arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy milyen fontos, hogy gyerekkorban kezdődjön meg a tanulás. Az ember minél fiatalabb, annál tanulékonyabb is. Érdemes tehát minél előbb elkezdeni tanulni, mert fiatalon még rugalmasabbak vagyunk, nem csak fizikailag, de szellemileg is. Időskorban nagyon nehéz egy-egy berögzülésen változtatni, vagy új nézőpontot befogadni.
Érdekes volt számomra ez az óra, és kíváncsian várom a többi három korszak megismerését is. Ha megismerkedünk mind a 4 korszakkal, remekül átláthatjuk majd, hogy az évezredek során miket helyeztek előtérbe a tanítás-tanulás kapcsán. Ezek után mindegyik korszakban láthatjuk majd a pozitívumokat és a negatívumokat is, és akár egy ötödik korszak megteremtését is elkezdhetjük a kiválogatott pozitívumokkal.


U.I.: Boldog Nőnapot kívánok minden kedves hölgy olvasómnak!

🌷 🤍 

2021. március 1., hétfő

03.01.

 Fogalmazás:


A legkedvesebb tanárom

 

            Az én kedvenc tanáromat Szendrei Orsolyának hívják, és ő a Görömbölyi Általános Iskolában tanít angol nyelvet. Orsi néni elérte azt, hogy imádtam angol órára járni, és még a dolgozatokat is szerettem megírni nála. Nagyon jó tulajdonsága, hogy mindenkire egyenlően odafigyelt, és akinél azt látta, hogy kiemelkedően teljesít, azt elküldte versenyekre. Akkor régen velem is ezt tette. Szerintem rendkívül fontos, hogy minden egyes diák egyenlő figyelmet kapjon. Ő ezt a figyelmet mindenkinek megadta, azoknak is, akiknek az angol nem volt az erőssége. Mindezek mellett empatikus is volt velünk és bármikor felkereshettük, ha szükségünk volt valamilyen segítségre.


Szerintem a mai feladat nagyon hasznos volt, hiszen most önállóan kellett végiggondolnunk minden feladatot és végül megoldanunk azokat. Véleményem szerint ilyen óra is kell, mert nagyon hasznosnak bizonyult. A gondolattérkép szépen szemlélteti, hogy mik a jelenlegi gondolataim, és hogy mik azok amikre magamtól nem gondoltam. Sok dolog nagyon egyértelmű, ám mégsem jutott elsőre az eszembe magamtól. Reménykedem abban, hogy amiket utólag írtam hozzá a térképhez, idővel azok is az elsők közt lesznek majd, amik eszembejutnának egy ilyen feladatnál. Szerintem minden ágacska nagyon fontos, és egy-egy ilyen ág hiánya nagyon sokat elvesz egy JÓ pedagógusból. Szerintem nagyon nehéz olyan tanárt találni, akiben minden fent említett dolog megvan, sőt lehet nem is létezik ilyen tanár, de minden pedagógusnak és pedagógus jelöltnek törekednie kell arra, hogy a legtöbb képességgel rendelkezzen. Véleményem szerint az önfejlesztés ennek az egyik legfőbb kulcsa.


Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra döntésre, hogy tanár legyek? A családom az utóbbi pár évben biztatott arra, hogy menjek a...