2021. március 1., hétfő

03.01.

 Fogalmazás:


A legkedvesebb tanárom

 

            Az én kedvenc tanáromat Szendrei Orsolyának hívják, és ő a Görömbölyi Általános Iskolában tanít angol nyelvet. Orsi néni elérte azt, hogy imádtam angol órára járni, és még a dolgozatokat is szerettem megírni nála. Nagyon jó tulajdonsága, hogy mindenkire egyenlően odafigyelt, és akinél azt látta, hogy kiemelkedően teljesít, azt elküldte versenyekre. Akkor régen velem is ezt tette. Szerintem rendkívül fontos, hogy minden egyes diák egyenlő figyelmet kapjon. Ő ezt a figyelmet mindenkinek megadta, azoknak is, akiknek az angol nem volt az erőssége. Mindezek mellett empatikus is volt velünk és bármikor felkereshettük, ha szükségünk volt valamilyen segítségre.


Szerintem a mai feladat nagyon hasznos volt, hiszen most önállóan kellett végiggondolnunk minden feladatot és végül megoldanunk azokat. Véleményem szerint ilyen óra is kell, mert nagyon hasznosnak bizonyult. A gondolattérkép szépen szemlélteti, hogy mik a jelenlegi gondolataim, és hogy mik azok amikre magamtól nem gondoltam. Sok dolog nagyon egyértelmű, ám mégsem jutott elsőre az eszembe magamtól. Reménykedem abban, hogy amiket utólag írtam hozzá a térképhez, idővel azok is az elsők közt lesznek majd, amik eszembejutnának egy ilyen feladatnál. Szerintem minden ágacska nagyon fontos, és egy-egy ilyen ág hiánya nagyon sokat elvesz egy JÓ pedagógusból. Szerintem nagyon nehéz olyan tanárt találni, akiben minden fent említett dolog megvan, sőt lehet nem is létezik ilyen tanár, de minden pedagógusnak és pedagógus jelöltnek törekednie kell arra, hogy a legtöbb képességgel rendelkezzen. Véleményem szerint az önfejlesztés ennek az egyik legfőbb kulcsa.


1 megjegyzés:

  1. Kedves Kitti!
    Nagyon okosan gondolkodtál és klassz, tartalmas bejegyzést készítettél el! Jó volt olvasni! :) Üdv: Anetta

    VálaszTörlés

Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra döntésre, hogy tanár legyek? A családom az utóbbi pár évben biztatott arra, hogy menjek a...